Tény, hogy az ország gazdasága beteg, de ennek nem az az oka, amit a Gyurcsány-kormány a társadalmat tudatosan félrevezetve állít, és amit a kezében lév? tömegtájékoztatás feler?sít, vagyis hogy állítólag túl sokat költünk jóléti kiadásokra, túl magasak a reálbérek és ezért aránytalanul nagy a fogyasztás. Ténylegesen az a betegség, vagyis az egyensúlytalanság els? számú oka, hogy a külföldi tulajdonú cégek és pénzintézetek a devizam?veleteken keresztül egyre növekv? mértékben évente több milliárd euró összeg? jövedelmet vonnak ki Magyarországról. Ez a jövedelem-kivonás Magyarország Nemzeti Számlái Rendszer kimutatásában nem szerepel. A Kormány sem beszél róla, és a médiumok sem tájékoztatják róla a lakosságot.

            A pénz- és korporációs oligarchia tulajdonában lév? befektetési alapok és más pénzpiaci szerepl?k jövedelem-kivonásának az üteme és nagyságrendje az utóbbi években els?sorban a szociál-liberális kormányzat intézkedéseinek következtében ugrásszer?en megn?tt. Ez is hozzájárult, és ha nem szakítanak a pénzpiaci szerepl?k iránt tanúsított túlzott engedékenységgel, akkor a jöv?ben még nagyobb mértékben fog hozzájárulni az államháztartási hiány növekedéséhez. Semmiféle megoldást nem jelent az állampolgárok további megsarcolása adóemelésekkel és az egészségügy és az oktatásügy piacosításával, mert mindez nem a meglév? rendszer megváltoztatását, hanem reform címén a magyar társadalom alaposabb kifosztását jelenti. Ezért szükséges a pénzkivonási folyamat elemzése és a megfelel? ellenintézkedések megtétele. E nélkül a kormány javaslatai az államháztartás „úgynevezett” reformjára valójában csak a hazai jövedelmek fokozott kiáramlását segítik el?.

            A Nemzeti Bank Csávás Csaba, Kóczán Gergely és Varga Lóránt tollából tanulmányt tett közzé a f?bb hazai pénzügyi piacok meghatározó szerepl?ir?l és jellemz? kereskedési stratégiájukról. Ez a tanulmány megvilágítja, miként lehetséges az, hogy 2006 els? negyedévében Magyarország külkereskedelmi mérlegében 5,5 milliárd euró adósságnövekedés keletkezett. Ebb?l mindössze 408 millió volt az áruforgalommal kapcsolatos adósságnövekedés. A többi a külföldi t?ke rabló m?veleteib?l állott el?, de a devizapiacon folyó pénzáramlásokról a lakosság semmiféle tájékoztatást nem kap. Ehelyett a kormány gátlás nélkül azt hazudja a magyaroknak, hogy azért n? az eladósodás, mert sokat fogyasztanak és túl magasak a bérek. Valójában az lenne a feladata, hogy felvilágosítsa ?ket a költségvetési és a külkereskedelmi hiány igazi okairól. További, ennél még fontosabb kötelezettsége lenne, hogy e hiány valódi okait megszüntesse. Ezért fontos tudni, hogy miként zajlik a devizapiacon Magyarország pénzügyi leszívása. Az említett tanulmány nyolcadik oldalán ez olvasható:

„A külföldi szerepl?k a magyar bankrendszerrel szemben jellemz?en spotügyletek (A spotügyletek azok, amelyek révén az árukkal vagy valutákkal azonnali szállításra kereskednek. A spotpiac árait azonnali áraknak nevezik. A valuta spotpiacokon az egyik valuta ára egy másikban kifejezve adja a valuta azonnali árfolyamát. -DJ) keretében menedzselik forint-árfolyamkitettségüket, határid?s forgalmuk a hazai piacon nem jelent?s. A hazai bankok külföldi partnereinek túlnyomó része hitelintézet; a Magyarországon befektet? külföldi intézményi befektet?k e külföldi bankok ügyfelei, így a befektetéseikhez szükséges devizapiaci kereslet, illetve kínálat egy része rajtuk keresztül jut el a hazai bankokhoz. A külföldi szektor devizapiaci viselkedése, jóval nagyobb t?keereje és kockázatvisel? képessége révén igen jelent?s hatással lehet a magyar árjegyz? bankokra, így a forint árfolyamára is.”

            A külföldi tulajdonú befektet?k és bankok, els?sorban nagy t?keerejük következtében jelent?s hatással vannak a pénzpiacra. Ez az elérhet? profit szempontjából azt jelenti, hogy már a külföldön történ? devizam?veleteknél leszedik a hasznot, vagyis ez már nem jelentkezik a hazai pénzügyi és külkereskedelmi statisztikai rendszerben. Ebb?l következik, hogy az MNB fizetési mérlegében bemutatott jövedelem-kiáramláson felül további néhány milliárd euróra rugó jövedelem-kivonás származik bel?le. Ennek közvetett hatása is rendkívül súlyos, mert az áru és szolgáltatás exportunkban a külföldiek sajátos érdeke kerekedik felül. Ezzel eltorzul, s?t lehetetlenné válik a tisztességes verseny, amit pedig az Európai Unió által elfogadott szabályok is el?írnak.

            A pénzügyi szakért?k megállapításai szerint egyértelm?en a külföldiek voltak a pénzpiaci mozgások meghatározói. Ennek megfelel?en a maximális profitot tudták elérni. A külföldi tulajdonú cégek devizam?veleteit a forintárfolyam és a hitelezés szinte alig befolyásolja. Ezúttal csak azt kívántuk alátámasztani, hogy a külföldi befektet?k növekv? profitmaximálása dönt? szerepet játszott és játszik a hazai jövedelmek növekv? kivonásában és ezen keresztül az államháztartás hiányának a növekedésében.    A kormány ezt még fokozta is a lakáshitelezés feltételeinek a megszigorításával, mert ezzel növelte a lakosság kiszolgáltatását a külföldi devizahitelez?knek. Ezzel a hazai jövedelmek további kiáramlását segítette el?.

            Ma már a legjobb szakért?k is elismerik, hogy ötször-hatszor annyi t?kejövedelem áramlik ki az országból, mint amennyi bejön. Magyarország sajnos latin-amerikanizálódott. Esetleg még jobban is, mint a Latin-Amerikában található országok. A feldolgozóipar 70%-a külföldi kézben van, a nagy- és kiskereskedelem 50%-a, a bankrendszer pedig 90%-ban külföldiek tulajdona. Minden magyar kormány kényszerpályára került és a nemzetközi pénz és korporációs oligarchia által meghúzott koordináta-rendszerben mozoghat, és ezért nem tud önálló gazdaságpolitikát folytatni. A döntések ma már alig múlnak rajta.    Egyre többször hangzik el a kérdés, hogy kik idézték el? ezt a helyzetet és van-e lehet?ség a felel?sségrevonásukra.

            Bogár László közgazdász egyetemi tanár szerint mindenek el?tt a nagyt?kén kellene behajtani azt a veszteséget, amely a magyar társadalmat, a magyar gazdaságot érte. A tömegtájékoztatás azonban változatlanul azt szuggerálja, hogy a magyar gazdaság jól teljesít, a baj csupán az, hogy a lakosság és az állam túlköltekezik. Erre a rossz diagnózisra aztán egy ugyancsak rossz terápia következik, hogy a túlfogyasztó családokat és a túlköltekez? államapparátust az er?források megvonásával meg kell büntetni.

            Bogár László azonban azt a kérdést teszi fel, hogy a gazdaság vajon nem azért nagyon is jól jövedelmez? a pénz-és korporáció oligarchia számára, mert egyenl?tlen csere folytán nem fizeti ki a másik két résztvev?nek a t?lük kapott szolgáltatásokat. Így nem fizeti meg a magyar lakosság által el?állított színvonalas munkaer?t, és nem fizeti meg az állam által közpénzekb?l nyújtott infrastrukturális és ökológiai szolgáltatásokat. Ezáltal az állam és a lakosság súlyos egyensúly-hiányba került. Most ismét a lakossággal akarják megfizetetni annak a kifosztásnak az árát, amit rajta követtek el. A bérb?l és fizetésb?l él?k 80%-a havi nettó 70 000 forintot keres, azaz nyomorúságos fiziológiai határokon él. Bogár professzor számításai szerint a külföldi t?ke az általa Magyarországon igénybe vett szolgáltatások 40%-át fizette meg. A Gyurcsány-csomag „megoldási módszereivel” nem lehet ezt a helyzetet feloldani, legfeljebb csak id?legesen kitolni. Ha nincs alapvet? változás és marad a pénzpiac és a multik jelenlegi túlhatalma, akkor az újabb krízisek jelentkezni fognak. Bogár László blöffnek tartja, hogy el?zékenyen kell bánni a külföldi t?kével, mert különben elköltözik Magyarországról. Ezt még el?nyösnek is tartaná, mert egy olyan t?kestruktúrára nincs szükség, amely deficitet termel. Tájékozott szakemberek pedig tudják, hogy a magyar gazdaság komoly stratégiai partnerei úgyis maradnának.

            Bogár László eljut annak a kimondásáig, hogy a jelenlegi pénzuralmi rendszer tarthatatlan. Úgy gondolja, minél el?bb le kell ülni a multinacionális cégekkel és új társadalmi konszenzust kell létrehozni. Mindenek el?tt növelni kell a béreket és növelni a multinacionális cégek által befizetett adókat és járulékokat. A pénz- és korporációs oligarchiának, az ország valódi tulajdonosának fel kell ismernie, hogy el?nyös helyzete, privilégiumai, társadalmi felel?sséggel is járnak. Nem szemfényveszt? propaganda-fogásokkal, PR-akciókkal kell morzsákat odavetnie a tudománynak, a kultúrának, az oktatásnak és a sportnak. Az állami pazarlást is meg kell szüntetni, hogy a befizetett adókból jusson a humán és ökológiai javak újratermelésére.

            Fritz Tamás társadalomtudós, a jelenlegi helyzet kialakulásának okát abban látja, hogy nem történt meg a régi és az új politikai rendszer világos elhatárolódása, azaz nem került sor elszámoltatásra és az elit lecserélésére. Úgy látja, hogy 16 évvel a rendszerváltás után még mindig az a politikai elit irányítja Magyarországot, amelyik a kádári puha diktatúrát is életben tartotta. Az egyik legnagyobb hiányosságnak azt tartja, hogy a rendszerváltás óta nem született valódi, új alkotmány. Az 1989-ben kialkudott intézményi és jogi állapotok megmaradtak, s?t megmerevedtek és egyre inkább akadályozzák a továbblépést és a megújulást. Ehhez a véleményhez a magunk részér?l azt kívánjuk hozzáf?zni, hogy ennek a helyzetnek a kialakulásáért azok a képzett jogászok (Sólyom László, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke és jelenlegi államf?, valamint Tölgyessy Péter, az SZDSZ egykori elnöke és kés?bbi FIDESZES országgy?lési képvisel?) is felel?sek, akik úgy fogalmazták meg az egyébként csak ideiglenesnek szánt Alkotmány szövegét, hogy az lehet?vé tette a magyar történelemben eddig példa nélkül állóan igazságtalan tulajdonviszonyok kialakulását és azt, hogy Magyarországon szinte minden jogsértés következmények nélkül maradhat. Azért, hogy Magyarország „következmények nélküli országgá” lett, az Alkotmány szerepét betölt? alaptörvény megfogalmazói, a magyar rendszerváltás „alapító atyái” is felelnek.

            Fritz Tamás szerint csak a civil társadalom gyakorolhat nyomást és mutathat fel valódi er?t és adhat új dimenziót a politikai folyamatoknak is. Úgy véli, hogy „a tüntetésekkel vagy éppen a polgári engedetlenséggel, amelyek Európában mind-mind megszokott és fontos módszerek, a civil társadalom ugyanis végre megmutathatná az erejét, ami elengedhetetlen az olyan közvetít? intézmények kialakulásához, amelyek ma Magyarországon egyáltalán nem m?ködnek.” Ehhez is van hozzáf?znivalónk. A teljesen vagyontalan és egyik napról a másikra él? magyar társadalom nem képes finanszírozni er?s és hatékony civilszervezeteket. Azok a civilszervezetek, amelyek tartósan megmaradnak, és hallatni tudják hangukat, vagy a pénz- és korporációs oligarchia pénzéb?l vagy állami támogatásból élnek. Ebb?l az is következik, hogy végs? soron igazodniuk kell annak az érdekeihez és értékeihez, akikt?l a pénzt kapják. Más szóval nem független civil szervezetek.

            Ugyanezt lehet elmondani a tömegtájékoztatási intézményekben egyre nagyobb számban szerepl? „tárgyilagos” politológusok véleményformálásáról. Nekik fel kell tenni a kérdést, hogy azt az alapítványt, kutatóintézetet, iskolát, ahol kiképezték ?ket, ahol állásban vannak, és fizetésüket kapják, azt vajon ki finanszírozza? Ha így vagy úgy, közvetve vagy közvetlenül a pénz- és korporációs oligarchia finanszírozza, akkor pártatlan véleményalkotásuk nagyon is kényszerpályára van terelve. Ha az állam finanszírozza ?ket, akkor pedig a mindenkori kormányzat meghosszabbított karjainak tekinthet?k, akik valahol az éppen hatalmat gyakorlók véleményét továbbítják.

            Vannak olyan baloldali gondolkodók is, akik úgy látják, hogy a Gyurcsány-kormány által meghirdetett megszorítások politikájának az adott hazai és nemzetközi er?viszonyok mellett nincs alternatívája. Err?l a helyzetr?l Krausz Tamás a következ?ket írta a Népszabadság 2006. július 5-i számában:

            „Ez elég szörny?, mert az európai és világtapasztalatok szerint az ilyen ’reformok’ eredménye mindig egy és ugyanaz: a közszféra további privatizálása, piacosítása – magyarán a szociális és kulturális elszegényedés. Nagy kérdés azonban ennek mértéke és perspektívája. Ugyanis még a piacgazdaság, a versenygazdaság keretei között is lehetségesek olykor racionális átalakítások az emberi szükségletek védelmében. Az elvont pénzlogika, a monetarista világfelfogás uralmának idején is létezhetnek korlátok, amelyek megkötik a t?ke romboló természetét, az emberi alkotóképesség bizonyos meg?rzése érdekében. A jóléti állam egész történelmi hagyománya végs? soron nem szólt másról, minthogy az állam, mint összt?kés felismerte: a t?kés újratermelés zavartalansága, a profitráta stabilitása csak az emberi élet fenntarthatóságának egy bizonyos fokán valósítható meg. Mivel nincsen forradalmi helyzet, a t?kés osztály a maga érdekeit rendkívül er?s pozícióból védelmezheti. Ám mégis helytelen lenne a magyar vezet? osztályok részér?l kiadni a jelszót: ’minél rosszabb, annál jobb’. Az er?viszonyok ugyanis gyorsan változhatnak, olyan nem demokratikus irányokba, amelyek a kapitalizmus viszonylagosan demokratikus menedzselését lehetetlenné teszik…”

            Krausz Tamás, aki az MSZP azon tagjaihoz tartozik, akik nem álltak át a nemzetközi t?ke kiszolgálói közé, figyelmezteti a Gyurcsány-kormányt, hogy mindent kövessen el a társadalom és a közszféra, els?sorban az egészségügy, az oktatás és a társadalombiztosítás védelmében, a hazai és külföldi nagyt?ke, valamint az európai pénzügyi és gazdasági-politikai intézmények nyomásával szemben. Hangsúlyozza, hogy figyelmeztetni kell a nagyt?ke képvisel?it az arányos közteherviselés fontosságáról. Krausz azt ajánlja, hogy a költségvetési hiány csökkenése érdekében vissza kell adózni az egykori állami tulajdon magán-kisajátításából meggazdagodott újt?kés osztály mesés profitjának egy részét. Ezt tekinti ? igazi magyar szolidaritásnak. Helyteleníti a nemzeti elkötelezettség feladását és a magyar munkavállalók tönkretételét célzó t?kekivonást. A magyar társadalom terheinek csökkentésével bizonyíthatná az új magyar gazdasági elit, hogy tanult a történelemb?l és kész megszabadulni a történelmileg megszokott önzés hagyományától.

            Krausz nem tartja megengedhet?nek a több-biztosítós egészségügyi rendszer bevezetését, mert fenn kell tartani a szegény állampolgárok azonos jogait és lehet?ségeit is a gyógyítás terén. Tébolyult dogmának tartja azt az elképzelést, hogy emeli az oktatás színvonalát, ha kevesebb tanár, több órában, több diákot oktat. Elutasítja a Magyar Tudományos Akadémia és a kutatómunka piacosítását, azaz az MTA elárverezését. Az értelmes átalakítás legels? feltételének a neoliberális-neokonzervatív el?ítéletek feladását tartja.

            Szalai Erzsébet, társadalomkutató már 2003-ban megállapította, hogy a magyarországi újkapitalizmus intézményesülésével annak válsága is elkezd?dött. Ez ma már nyilvánvaló. A növekv? ütem? nemzeti termék dacára alacsony szinten stagnál a foglalkoztatottság, s?t: növekedett a munkanélküliség. A pénzügyi-gazdasági elit ma már nyíltan átvette a politika irányítását, és a termel?szféra privatizálásának lezárultával igényt tart a közszférára is: az egészségügyre, oktatásra és kultúrára. A t?ke feneketlen mohóságában fel akarja zabálni azokat az er?forrásokat, amelyek a munkaer? akár egyszer? újratermeléséhez is – meggyógyításához, képzéséhez, m?veltsége szinten tartásához – szükségesek. Ezzel a pénz- és korporációs oligarchia, Szalai megfogalmazását használva, „felzabálja saját létfeltételeit”(Népszabadság, 2006, július 22). Szalai Erzsébet úgy látja, hogy Gyurcsány Ferenc baloldali beállítódása ellenére a t?ke nyomására vág bele a társadalom testébe. Az autonómiáját hangoztató Sólyom László köztársasági elnök ezúttal ellenvetés nélkül írta alá a megszorító csomagot. Mindez a nemzetközi és hazai nagyt?ke rendkívüli erejét jelzi. A különböz? hitelmin?sít? intézetek és a forintárfolyam lefelé nyomása, valamint a korporációs médiumok katasztrófa-forgatókönyvei a magyarok tudomására hozták, hogy súlyos következményekkel járhat, ha a lakosság nem lesz hajlandó ismét teljesíteni a pénzoligarchia akaratát.  

            Szalai Erzsébet a behódolás helyett azt ajánlja, hogy az államháztartási hiány kezelésére a progresszíven arányos közteherviselést kell bevezetni. A kelet-európai félperifériás térség közös fellépésére van szükség, hogy meg lehessen akadályozni a pénzvilág újabb kifosztási akcióját. Az immáron globális pénzuralmi rend azt is lehet?vé teszi, hogy a minden eddiginél nagyobb adósságállományt felhalmozó Egyesült Államok, a t?ke kamatemeléssel történ? átszívásával, a kelet-európai országok megcsapolásával finanszírozza saját növekv? küls? és bels? eladósodását. Szalainak ezek a javaslatai egybecsengenek Bogár László diagnózisával, aki szerint, ha a Gyurcsány-kormány végrehajtja a pénzvilág újabb követeléseit, és további terheket rak a már amúgy is túlterhelt munkavállalókra, akkor veszélybe sodorja a humán újratermelési struktúrákat. A teljesen vagyontalanná tett magyar munkavállalók nem képesek globális piaci árakon megfizetni az egészségügyi szolgáltatásokat és a szaktudás megszerzését. Ezzel regenerálódásuk kerül veszélybe, ami nemcsak tovább roncsolja a magyar társadalmat, de magának a nemzetközi t?kének sem áll érdekében, mert többé nem juthat egészséges és jól képzett munkaer?höz alacsony árakon. A magyar társadalom szociális katasztrófa elé néz, és a Gyurcsány-kormány intézkedései láncreakciót indíthatnak be. Bogár László úgy látja, hogy most már szembe kell fordulni a szovjet birodalom helyébe lépett pénzügyi impériummal. A kollaboráns elitekkel meg kell értetni, hogy nem folytathatják tovább a magyar lakosság gátlástalan kifosztását. Eljött a nagy elutasítás ideje.