CímlapBelépés/Reg.KilépésÉszrevételekTartalomjegyzékLinkajánlóEmail

Gyurcsány, a vagyonszerzés tanulékony bűvészinasa
Dátum: 2008. March 18. Tuesday, 18:19 Szerző: akac

Publicisztika

Igen súlyos bűncselekmények gyanúja - a 2006-os őszi események idején kormányfőként hozott döntései - miatt akarja most vád alá helyeztetni Magyarország miniszterelnökét a Civil Jogász Bizottság. Gyurcsány Ferencet nyilvánvalóan nem rendíti meg ez a tény, hiszen korábban is több ízben feljelentették már a cégei gazdálkodásával összefüggően elkövetett gazdasági bűncselekmények gyanújával. Az esetek egy része elévült, más része pedig - a nyomozó hatóságok álláspontja szerint - nem állta meg a helyét. Szinte reménytelen feladatra vállalkozunk azzal, ha megkíséreljük olvasóinknak összefoglalni ezeket az eseteket, de úgy gondoljuk, ha valakinek, akkor éppen egy miniszterelnöknek mindenkor vállalnia kell annak felelősségét, hogy szembesítsék a kérdéssel: hogyan szerezte, úgymond, első millióit, s majdan a további százakat.





Torkos Matild

"Mi az hogy?! Nagyon is!" - vágta oda Gyurcsány pár évvel ezelőtt még sportminiszterként a parlamentben, válaszul az ellenzéknek arra a felvetésére, hogy vajon mennyire tisztességesen szerezte tekintélyes vagyonát. Gyurcsány - egy parlamenti vizsgálóbizottság jelentése szerint - összesen tizenhat cégben volt érdekelt tulajdonosként, harmincháromban társtulajdonosként, és összesen öt társaságnak volt ügyvezetője. Ezek a cégek gyakran kerültek üzleti kapcsolatba az állammal, számtalanszor kaptak állami megrendelést (összesen több mint 490 millió forint értékben), s többször vehettek részt privatizációs tranzakcióban, több esetben állami ingatlanhoz is hozzájuthattak.

Mint villa a vajban

Szilvásy György jelenleg a titkosszolgálatokat felügyelő (korábban a kancelláriát vezető) miniszter, Gyurcsány régi bizalmasa és üzleti partnere, egykori KISZ-es jó barát - aki az 1990-es évek elején helyettes államtitkárként dolgozott a miniszterelnökségen - személyesen is sokat tett Gyurcsány meggazdagodásáért. Neki köszönhetően költözhetett be bérlőként, majd tulajdonosként a MEH egykori bölcsődéjének és óvodájának helyiségeibe a Gyurcsány-féle Altus csoport, miután az egykori KISZ-esek végeztek szervezetük egykori tekintélyes vagyonának széthordásával. Sőt! 1993 szeptemberében Gyurcsányék még a volt KISZ-tulajdonú Ezermester Úttörő és Ifjúsági Kereskedelmi Vállalatot is megkapták végelszámolásra. Mi több, 1994 januárjában (az MDF-es Boross Péter miniszterelnöksége alatt!) olcsón felvásárolt kárpótlási jegyekkel privatizálhatták a Gép- és Felvonószerelő Vállalat többségi tulajdonát is, hogy azután az önkormányzatokat kiforgassák tulajdoni hányadukból.

Gyurcsány a kilencvenes évek elején leginkább az állami ingatlanok - különösen a balatoni ingatlanok - megszerzésében jeleskedett. A balatonőszödi kormányüdülői komplexumhoz tartozó ingatlan esetében alkalmazta az időközben elhíresült, igen trükkös lízingmódszert.

Egy 3200 négyzetméteres telken álló 300 négyzetméteres villához jutott hozzá úgy, hogy lízingkonstrukcióval az egyik Gyurcsány-érdekeltségű cég megvásárolta az ingatlant, majd szinte azonnal bérbe is adta az államnak. A bérleti díj és a lízingrészlet nagysága - mily véletlen! - szinte fillérre megegyezett. A balatonszemesi (Tompa utcai) ingatlan megszerzése ennél kissé bonyolultabb technikával történt, de még ugyancsak a kilencvenes évek elején.

A szemesi villa korábban a Kartográfiai Vállalat tulajdonában volt, amelyet a jogutód állami cég, a Tervező, Tanácsadó és Információs (TTI) Rt. privatizációja során csippentettek ki a társaság vagyoni köréből. A privatizációt az Állami Vagyonügynökség nevében a Creditum Pénzügyi Tanácsadó Kft., illetve a cég nevében eljáró Gyurcsány Ferenc vezényelte. A szemesi villa 1992 januárjában még tízmillió forintnyi vagyonértéket képviselt a cég vagyonmérlegében, júliusban viszont már csak ötmilliót.

Az ingatlant úgy játszották át Gyurcsányéknak, hogy azt tanítani lehetne. Az ingatlantulajdonos cég belépett tulajdonosként a Gyurcsány-érdekeltségű Aldo Kft.-be, és egy füst alatt immár 2,4 millió forint értéken apportálta a cégbe a szemesi ingatlant. Majd egy idő múlva eladta üzletrészét, és ingatlanvagyonát hátrahagyva kiszállt a cégből. Ugyanez az Aldo Kft. játszott szerepet a belvárosi Szalay utca 4. szám alatti, korábban a Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában lévő ingatlan privatizációs ügyében is. Erre 1994-ben ugyancsak tízéves bérleti szerződést kötött az állammal Gyurcsány Ferenc cége, az Aldo Kft. A hajdan 11 millió forint befektetéssel magánosított ingatlan mintegy 140 millió forintos bevételhez juttatta a céget az állammal kötött, igen kedvező kontraktus jóvoltából. Ilyen a "jó" üzlet!

Teljes Cikk: http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=144465

2008-03-17 Magyar Hírlap



 
  Kapcsolódó linkek
· Több hír: Publicisztika
· Több hír: akac


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Publicisztika:

Drábik János: Mi is a baj? S mi rá a helyes gyógymód? II.


  Hír értékelése
Értékelés: 5
Szavazat: 1


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz


  Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Kapcsolódó rovatok

Tények és dokumentumok

Az első oldal indítása óta Ön a(z): Site Meter látogató
Ajánlott felbontás: 1024x768 MSIE 6.0
2003-2008 © SZMM
Weboldallal kapcsolatos
tartalmi észrevételek: ta@szmm.hu
technikai észrevételek: info@szmm.hu
Szabad Magyarországért Mozgalom
MOVEMENT FOR A FREE HUNGARY
1151 Budapest, Fő út 36.
Tel: 1/306-5863; Üzenet:06 20 9/714 600
Internet: www.szmm.hu E-mail: szmm@szmm.hu
Adószám: 18178632-1-42


Szervezetünk NEM nonprofit szervezet, mivel nem voltunk hajlandók politikamentességi nyilatkozatot tenni, ezért a számunkra küldött adomány az adóalapból nem írható le. Ha ennek ellenére mégis volna, aki támogatna minket, úgy az
ilahi alábbi bankszámlaszámra küldheti el adományát, amit köszönettel veszünk:

Ella Bank: 17000019-11286202

Ez a weboldal a PHP-Nuke Web portál rendszer segítségével jött létre, mely a GNU/GPl licensze alatt áll.

ilahi ilgilerim.com